Az igazságügyi tárca tervbe vette a kiskorú prostituáltak klienseinek megbüntetését

A miniszter levele a PNMM-nek

A mozgalom olyan törvény megalkotására hívja fel az Országgyűlést, "amely bünteti a kiskorú prostituáltakat használó férfiakat". Elnök Asszony a hozzá intézett beadványt az Igazságügyi Minisztériumhoz továbbította. Az igazságügyi tárca álláspontját az alábbiakban foglalom össze:

Magyarországon 1993-ig az elkövetéskor hatályos főbüntetések bármelyikével büntethető volt annak magatartása, aki közösülést vagy fajtalanságot üzletszerűen folytatott. A büntető jogszabályokat módosító 1993. évi XVII. törvény, szakítva a prostituáltakat üldöző ún. prohibícionalista szemlélettel, dekriminalizálta az üzletszerű kéjelgést, annak szabálysértési alakját, a tiltott kéjelgést azonban továbbra is pénzbüntetéssel fenyegette.

Az egyéni prostitúció büntetőjogi üldözését megszüntető jogszabály azt az általánosan elismert tételt követte, miszerint a büntető hatalom nem korlátlan és kizárólagos, ezért az egyének életviszonyaiba való feltétlen beavatkozást korlátok közé kell szorítani. A törvény első lépésként büntetlenséget biztosított az üzletszerű kéjelgést folytató személyeknek, akik - a törvényhozó meglátása szerint - többé-kevésbé maguk is áldozatok. A törvény tehát hatályon kívül helyezte a Büntető Törvénykönyv 204. §-át, ugyanakkor súlyos büntetéssel fenyegette a prostitúcióhoz kapcsolódó, a szervezett bűnözés jegyeit mutató elkövetési magatartásokat (személyi szabadság megsértése, emberrablás).

Az 1993. évi XVII. törvény félmegoldását, nevezetesen azt, hogy az ellenszolgáltatás fejében történő közösülés továbbra is szabálysértést valósít meg, egészítette ki a szervezett bűnözés elleni fellépés szabályairól szóló 1999. évi LXXV. törvény, amikor a büntetőjogi fenyegetettséget [pontosabban: a szabálysértési fenyegetettséget - szerk. megj.] már csak a védett övezeten kívüli [pontosabban: belüli - szerk. megj.] szexuális szolgáltatások nyújtására korlátozta. Ennek hátterében olyan nemzetközi szerződésekben (pl. az 1982. évi 10. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló New York-i Egyezmény, vagy az 1955. évi 34. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az emberkereskedés és mások prostitúciója kihasználásának elnyomása tárgyában született New York-i Egyezmény) foglalt kötelezettségek, melyek szerint a prostitúcióra épülő, annak feltételeit biztosító bűnszervezeteket kell felszámolni, és a prostitúcióból élő elkövetőket kell súlyos büntetéssel fenyegetni.

A jogalkotó ezen elvárásoknak megfelelően állapította meg a bűnszervezetben történő elkövetésre vonatkozó rendelkezéseket (Btk. 98. §), az üzletszerű kéjelgés elősegítése, kitartottság, kerítés tényállásait (Btk. 205-207. § [ezek szerepeltek már az 1961-es Btk-ban is, még ha többször módosították is azóta, - szerk. megj.]), valamint az emberkereskedelem tényállásának minősített eseteit [Btk. 175/B. §-a (2) bekezdésének d) pontja, (3) bekezdésének b) pontja, (4) bekezdésének a) pontja, és (5) bekezdésének a)-b) pontja].

A fent említett nemzetközi egyezményeken túl - az Európai Unióhoz történt csatlakozásunkkal - immár az uniós jogszabályok előírásaira is tekintettel kell lennünk. Az Európai Tanács csaknem tíz éve fogalmazta meg először a szexuális visszaélések és a gyermekpronográfia elleni közös fellépés szükségességét, és kezdeményezte a tagállamok joggyakorlatában tapasztalható eltérések felszámolását.

E folyamat eredményeként, az Unió jogalkotó szervei által elfogadott korábbi eszközöket kiegészítve (ld. Az emberkereskedelem és a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelemért felelős személyek részére ösztönző és csereprogram létrehozásáról szóló 96/700/IB együttes fellépés stb.) a Tanács 2003 decemberében fogadta el azt a kerethatározatot, amelyben előírja a tagállamok jogalkotási kötelezettségét, beleértve az egységes fogalomhasználatot, az egyes tényállások felsorolását, és a hatékony, visszatartó erejű szankciókat.

A gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpronográfia elleni küzdelemről szóló 2004/68/IB kerethatározat (2003. december 22.) 2. cikke c) pontjának ii. alpontja legalább egy évtől három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni azt az elkövetőt, aki a gyermek által folytatott szexuális tevékenységért fizetésképpen ellenértéket nyújt - ennyiben tehát a beadványban vázolt probléma a tárca számára is ismert. A kerethatározat egyebekben olyan elvárásokat fogalmaz meg, amelyek mentén a Btk.-t mihamarabb módosítani kell, ezért a [tárca - szerk. kieg.] 2006. évi II. féléves jogalkotási programjában szerepelni fog a Büntető Törvénykönyv uniós felőírásokkal harmonizáló módosítása.

Mindamellett, hogy kiemelten fontosnak tartok és támogatok minden, a gyermekprostitúció visszaszorítására irányuló kezdeményezést, hangsúlyozom, hogy a hatályos büntetőjogi háttér differenciáltabb a beadványban megfogalmazottaknál.

A jogalkotó ugyanis az életvitelszerű kéjelgés dekriminalizálására tekintet nélkül jelenleg is büntetni rendeli a tizennegyedik életévét be nem töltött (gyermekkorú) sértettel létesített szexuális kapcsolatot, függetlenül attól, hogy az aktusra ellenérték fejében került-e sor. A tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel, mint törvényi vélelemmel védekezésre képtelennek nyilvánított személlyel létesített szexuális kapcsolat az erőszakos közösülés, vagy - minden más szeméremsértő magatartás esetén - a szemérem elleni erőszak tényállását valósítja meg (Btk. 197-198. §-ai). A tizenkettő és tizennégy év közötti sértettek esetében pedig a Btk. 201. §-ában szabályozott megrontás tényállása alapozza meg a büntetőjogi felelősséget.

Egyetértek ugyanakkor azzal, hogy a hatályos szabályozás nem biztosít megfelelő büntetőjogi védelmet a fiatalkorúak (tehát a tizennégy és tizennyolc és közötti korosztály) számára a - napjainkban leginkább őket fenyegető - prostitúcióval szemben. A vázolt probléma kezelésére egyeztetést kezdeményeztem a minisztérium és az illetékes jogalkalmazó szervek között.

Budapest, 2006. február 15.


üdvözlettel: